A Pannon Cégcsoport útja az egyszemélyi döntésektől a széles körű üzletág-portfólióig

Egy vállalkozás életciklusának egyik legnagyobb kihívása az egyszemélyes irányításról az üzletágak szerinti működésre való átállás. Az egyszemélyes vezetésű vállalkozások gyakran rugalmasak és gyorsan reagálnak a változásokra, azonban a növekedés során szükségessé válik a struktúra és a felelősségek átalakítása.
Ezen az úton ment végig a Pannon Cégcsoport is.

Mint ahogyan korábbi blogcikkünkben is írtuk a kezdeti időkről, a Pannon Cégcsoport első vállalkozása, a Pannon Invest Bt. a rendszerváltáskor elsősorban ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozott, majd  felszámolással és vállalatok reorganizációjával bővítették a portfoliót.
Az organikus vállalati fejlődés nemcsak a szolgáltatások bővülését jelentette, hanem a humánerőforrás fejlesztését is.

 

 

Az üzletágak portfoliójának hőskorszaka a Pannon Cégcsoportnál

„Az első hőskorszakban természetesen édesapám egyedül végezte a feladatok jelentős részét, majd később a munkaszervezethez csatlakozott egy számviteli szakemberként egy nemzetközi könyvvizsgáló. Ez az óvatos építkezés egészen a 2008-9-es válságig tartott, és eredményeképpen addigra már 12 irodával és közel 100 munkatárssal országszerte elismerték tevékenységünket” – mondja dr. Varga Katalin, aki úgy emlékszik vissza, akkoriban szervezeti működés, inkább hasonlított egy amőbára, amely a körülményekhez alkalmazkodva változtatja alakját és méretét.
„Megoldjuk, mindegy mi a probléma vagy feladat, mindig ezt mondtuk az ügyfeleinknek, ezért is alakulhatott ki ez a szervezeti működés, ami azt hiszem, kissé be is épült a vállalati kultúránkba.”

Varga Katalin visszaemlékezései szerint édesapja olyan vállalati kultúrát alapozott meg a cégcsoportnál, amely nem a klasszikus egyszemélyi vállalati irányításban hisz.

„Olyan kollégákkal vette körül magát mindig, akikben megbízhatott, ezért mikromenedzsmentre sem volt sosem szüksége”.

Varga Jenő azt vallja, nem lehet mindent, mindig ellenőrizni, ezért tudatosan inkább az üzletfejlesztésre fordította az ideje nagyobb részét. „Apa azt szokta mondani, hogy a transzmissziós veszteséget fogadd el, mert az általad elképzelten kívül más utakon is el lehet jutni a kitűzött célokig” – fogalmaz Varga Katalin.

A 2008-9-es gazdasági- és ingatlanválság után újra kellett tervezni mindent, ráadásul akkor döntött úgy Varga Katalin, hogy becsatlakozik a családi vállalkozásba, és az egyetemi karriert lecseréli az üzleti tanácsadásra.

„Ekkor sokat vesztettünk, de nem mindent! A pozitív hírnevünk, a leglényegesebb értékünk, megmaradt!

Valójában inkább kihívásként, mint veszteségként éltük meg a helyzetet. A stabil alapoknak köszönhetően a válságban rejlő lehetőségeket is sikerült kihasználni.

Egy értékelhető megtisztulás után új növekedési pályára álltunk, és új fába vágtuk a fejszénket, mert megjelentünk a turisztikai szolgáltatói piacon.” – hangsúlyozza.

A turisztikai ágazat pedig kis mértékben, de megváltoztatta a korábbi működési modellt. Az ágazat megköveteli a kötöttebb szervezetrendszert, a feladatok és felelősségek pontosabb elosztását és az ellenőrzést, de vállalati kultúránknak megfelelően ezen a területen is jelentős mértékű  autonómiával, önállósággal és felelősséggel  dolgoznak munkatársaink. Varga Katalin szerint az is ritkaság, hogy egy ekkora turisztikai üzletágat pécsi központtal irányítsanak.

 

A legrégebbi és legstabilabb üzletág:

az ingatlanfejlesztés és az ipari parkok

A cégalapító édesapa a kezdetektől fogva érdeklődött az ingatlanok iránt. Varga Jenő szinte folyamatosan figyeli a lehetőségeket, mindig érdekelte ez a terület, és sok esetben vásárolt is az elmúlt évtizedek alatt. Ebből pedig azóta komoly ingatlanportfólió jött össze.
Ezek döntő többsége ipari ingatlan, amelyeket közvetítenek és üzemeltetnek is. A tapasztalatok miatt ma már vállalnak más tulajdonú ingatlanüzemeltetést is.

„Itt nem elsősorban a fizikai építkezésre kell gondolni, ugyanis egy ingatlanüzemeltetés során rengeteg adminisztratív és  jogi kérdés merül fel, állandó a papírmunka, miközben az ingatlanokkal kapcsolatos fejlesztési szempontokat sem szabad szem elől téveszteni” – magyarázza Varga Katalin, aki szerint a cégcsoport ingatlanüzemeltetéssel kapcsolatos tapasztalatai hasznosíthatónak bizonyultak a kempingek esetében is.

Az ipari parkok működtetése és ingatlan-bérbeadása régóta a cégcsoport portfóliójának a része, és a gazdaságpolitikai tendenciákat látva várhatóan egyre erősebb szeletet fog kihasítani magának.

Jelenleg 5 elkülönülő területen érhetők el a Pannon Cégcsoporthoz tartozó ipari ingatlanok, ipari parkok:

  • Álmos úti csarnok és raktár (Pécs),
  • Edison utcai ipari terület (Pécs),
  • Siklósi úti kereskedelmi célú, beépítetlen terület (Pécs),
  • Vasasi ipari ingatlan (Pécs),
  • valamint a zászlóshajó, a kővágószőlősi Pannova Ipari Park.

A Pannova Ipari Park szolgáltatásai is jelentősek, hiszen a cégcsoport szinte A-tól Z-ig vállalja a betelepülő vállalkozások legszélesebb adminisztrációját, üzleti működésének támogatását, mint:

  • cégalapítás,
  • könyvelés,
  • pályázatírás,
  • műszaki előkészítés,
  • marketingtevékenység,
  • jogi és pénzügyi, üzleti tanácsadás,
  • teljes körű biztosítás, valamint
  • saját közművel és áramszolgáltatással rendelkezik,
  • de van parkolási lehetőség és portaszolgálat is,
  • vagy akár tárgyalóbérlés.

 

„Mindezek mellett érdemes megjegyezni, hogy a Pannova Ipari Park elhelyezkedése sok szempontból előnyös, ugyanis egyrészt az ipari parkok a nemsokára megvalósuló M60 autópálya közelében van, és saját vasúti iparvágánnyal, azaz ideális infrastruktúrával is redelkezik”

– emeli ki Varga Katalin.

 

üzletág üzleti tanácsadás Pannon Cégcsoport Pécs

 

Turizmus üzletág:

tudatos építkezés és tanulás

A Pannon Cégcsoport tehát 2008-9 után új pályára állt. Miközben a korábbi üzleti tanácsadói megbízások megmaradtak, a társaság elkezdte kiépíteni turisztikai üzletágát.
Ennek keretében ma már három kempinget és egy hotelt üzemeltetnek Zamárdiban és Siófokon, valamint Zalakaroson. Az Aranypart Camping & Apartments-et Siófokon, a Thermal Campinget Zalakaroson, a Mirabella Campinget pedig Zamárdiban, ugyanitt pedig a Platán Hotelt is működtetik.
Ezen kívül a balatonfűzfői Laguna Yacht Clubon keresztül kikötőüzemeltetéssel és szállások értékesítésével is foglalkoznak.

Varga Katalin elmondása szerint alapító-édesapa évtizedek óta figyelemmel kíséri a gazdasági és iparági változásokat, mindemellett pedig széles kapcsolatrendszerrel is rendelkezik. A cégcsoportban felhalmozódott alapvető kompetenciák biztosították azt, hogy  a turisztikai befektetések annak ellenére sikerrel járjanak, hogy  új szakmai tudás elsajátítását tették szükségessé.

„Ez nálunk mindig alapvetés volt, képesek vagyunk és szeretünk tanulni, ha szükséges”

– magyarázza Varga Katalin. Ennek a filozófiának a megnyilvánulása az is, hogy jelenleg az Oxfordi Egyetemen vesz részt egy exekutív diplomát adó képzésen.

A turizmus sok esetben olyan, mint egy ingatlanüzemeltetés és -fejlesztés, ez pedig a cégcsoport hagyományaihoz szervesen illeszkedett, amely az elmúlt évek során jelentős mértékben fejlesztette a kempingjeit.

„…azon tűnődöm, hogy fontos lenne a kempingezésnek mint minőségi nyaralásnak az újragondolása. Úgy szoktam fogalmazni, hogy a kemping manapság már több, mint egy szálloda.
Azt tapasztalom, ezzel a kijelentéssel egyre többen értenek egyet, hiszen a kempingezés egy életstílus is. Ma már egyre jobban elérhetőek a minőségi szolgáltatást nyújtó kempingek, akár egy szálloda komfortját is a magunkénak tudhatjuk, de lényegesen nagyobb szabadság élménnyel, mintha egy hotelszobában töltenénk a nyaralásunkat.
Arra törekszünk, hogy a természet közelsége, a közös bográcsozás, a fürdőzés, a lakókocsis szomszédolás és a kempingezés adta szabadság legyen minél több család, baráti társaság élménye!” – írta a májusban a Magyar Kempingszövetség elnökségi tagjává választott Varga Katalin a LinkedIn-oldalán.

Az elmúlt évek globális gazdasági folyamatai pedig meg is erősítik ezeket a szándékokat, ugyanis kutatási adatok szerint egyre jobban növekedni fog a Magyarországra érkező külföldi, valamint várhatóan a belföldi turisták száma. Ráadásul szakemberek azt jelzik, a turizmuson belül várhatóan erősödni fog a nagyobb szabadságot adó kempingek szerepe is.

„A kiemelt üzletágak sok esetben pedig hatnak is egymásra, építenek és tanulnak egymástól, ebben az esetben erről szól a vertikális szolgáltatásfejlesztés” – emeli ki Varga Katalin. Hozzáteszi, különösen igaz ez az ingatlanközvetítés és iparipark-fejlesztés, valamint a turisztikai szolgáltatások területén. Válságkezelésben, üzletfejlesztésben szerzett tapasztalatainkat a tanácsadási üzletágban tudjuk hasznosítani, elsősorban külföldi tuladonú hazai vállalatok számára.

 

üzletág üzleti tanácsadás Pannon Cégcsoport Pécs

A Pannon Cégcsoport üzletágainak felépítése

 

Szerelemből üzlet:

a Pannova Horses üzletág története

Varga Katalin életének egyik meghatározó eleme az állatok, különösen a lovak iránti vonzalma. Ha valaki leül beszélgetni vele, előbb-utóbb a lovakra fog terelődni a téma.

Hosszú távú lovasként, edzőként, manapság pedig nemzetközi versenybíróként is folyamatosan lovak között él. „Amennyi időt csak szabaddá tudok tenni, azt lovaglással töltöm.” – mondja.

Ezek után talán nem is meglepő, hogy már 2007-ben a cégcsoport megvette első istállóját. Közel 100 hektáros földterületen gazdálkodva, egy nemzetközi szinten is kiemelkedő színvonalú istállót üzemeltetnek Pécstől 20 kilométerre, Orfűn.

A Pannova Horses tevékenysége elsősorban az edzésre, versenybíráskosádra, egyetemi oktatásra, valamint takarmányozási és tartástechnológiai tanácsadásra  épül.

A Pannova Horses által tulajdonolt területen működik az elsősorban terápiás lovagoltatással foglalkozó Manó Tanya, amely elsősorban egyéni foglalkozással segíti a fejlesztést igénylő gyerekeket, akár már néhány hónapos kortól. Itt a jövőben várhatóan csoportos foglalkozásokat is tartanak majd.

Varga Katalin lovak iránti elköteleződését mi sem bizonyítja jobban, minthogy a lovak viselkedésének és együttműködésének megfigyelésének tapasztalatait még az üzleti befektetések és az irányítási folyamatok kapcsán is hasznosítani tudja.

Varga Katalin szerint a lovak gondolkodása, magatartása, ha jól megfigyeljük és megértjük őket, sokat segíthetnek a horizontális szervezeti struktúrák, személyes motivációk értelmezésében.

„Az a lovak által képviselt „vezetői világ” fogott meg, amely a partnerségen, az elfogadáson és a bizalmon alapul.”

Ezen kiemelt üzletágakon kívül a Pannon Cégcsoport a kétezres évek végétől érdekelt lett a biztosításialkusz-piacon a Pannon Alkusz Biztosításközvetítő Kft.-vel, amely jól támogatja a széles körű terjeszkedési céljaikat is. A cégcsoport üzleti tanácsadói üzletágáról pedig korábbi blogcikkünkben írtunk részletesen.
Ahogyan pedig Varga Katalin fogalmaz, jelenleg figyelemmel kísérik az egészségügyi piacot, egy újabb üzletág építésének lehetőségét keresve.